Amikor valaki arra szánja el magát,hogy térkő burkolatot készít vagy készíttet magának,az valószínű több szempontot is figyelembe vesz, többek között a szépséget és az időtállóságot is. A szépséget nem részletezem,hiszen minden embernek más-más az ízlése. Mindenki el tudja dönteni, hogy milyen alakú és színű követ szeretne látni a környezetében. A tartósság és az időtállóság viszont nagyon fontos dolog.
Magyarországon a térkövezés bevált módszere az, hogy a térkő alá alapként durva kavicsot, murvát, ennek a tetejére pedig valamivel finomabb sódert, murvát tesznek, majd tömörítik a végtelenségig. Ennek a "kemény" rétegnek a tetejére jön aztán a finom sóder vagy a homokágy, amibe beledöngöljük a gondosan kiválasztott kövünket. A gond csak azzal van, hogy ez a "kemény" alap folyamatosan mozogni fog. (Biztosan járt már mindenki kavicsos parkolóban.) A kavics gömbölyű alakjánál fogva soha nem tömörödik annyira, hogy az egy kemény alapot tudjon biztosítani. Ennek az szokott lenni a következménye, hogy 2-3 év múlva a gyönyörűen lekövezett és az első időkben egyenes placcunk úgy fog kinézni, mint egy hullámvasút.
A nyugati országokban, ahol nagyobb múltra tekint vissza a dolog, az első időkben ugyanígy csinálták a térkövezést, de rájöttek, hogy ez nem jó. Kitalálták azt, hogy a kavicsos alap helyett egy jóval tartósabb alapot, betont tesznek a kő alá. Ez a módszer bevált. A kő már nem süllyedt meg többé és 10-20 év után is ugyanolyan szép sima a felülete, mint a legelső napon.
Sokan megkérdezik azt, hogy: - De akkor a beton hogy vezeti el a vizet, nem fog-e télen felfagyni.....stb.? A válaszom az, hogy nem a térkő alatti beton vezeti el a vizet, hanem a térkő burkolatunk teteje. Amikor a térkövünk fugája három eső után "beáll", olyan kemény lesz, hogy még a fugákon keresztül se tud víz jutni a köveink alá. Ezért kell mindig elsődleges szempontként a vízelvezetést figyelembe venni.
Ezt a kis előszót azoknak írtam le, akik dilemmáznak azon,hogy sóder vagy beton alapot csináljanak.